24 éves fejjel vajmi kevés emlékem van a rendszerváltás időszakáról. Véleményem szerint a mai fiatalok, különösen az 1990 utáni születésűek számára elvesztetette jelentőségét ez a rendkívüli horderejű esemény. A Szovjetunió széthullása és a demokratikus Magyar Köztársaság létrejöttének hatása mindennapjainkra megkérdőjelezhetetetlen. Az aktuális politikai berendezkedés, a gazdasági helyzet, Budapest és a vidék városképe illetve az amerikanizált és a szovjet kultúra maradványainak keveredése mind a kommunizmus időszakának a hagyatéka. Egy olyan művészeti project ötletét szeretném felvázolni ami a fotó és az emlékezés útján közelebb hozhatja a rendszerváltás illetve a rendszerváltás előtti időszak atmoszféráját a mai fiatalsághoz.
A projectnek a „Fading 80's” („A fakuló 80-as évek”) munkacímet adtam. A pályázat központi kérdése: Mit jelent számodra a szocializmus? Rengeteg háztartásban megtalálhatóak az analóg fényképezés időszakának emlékei, a fényképes gyűjtődobozok. Az évtizedek alatt összegyűlt fotók között akadhatnak a szocializmus időszakából megmaradt családi fotók. Egy olyan fotópályázatot szeretnék létrehozni ahova az 1990 illetve az az előtti időszakot idéző fotókat várom.
Marianne Hirsch tanulmánya foglalkozik az utóemlékezés jelenségével. 2013-ban a fiatal huszonévesek túlnyomó többsége semmilyen személyes tapasztalattal nem rendelkezik a Kádár-korszakról. Hirsch szerint az utóemlékezést az adott korszakból felkutatott családi fotók, az előző generáció megörökített emlékei katalizálják. A két generáció kapcsolatán keresztül ezek a fényképek olyan belső emlékekké válhatnak amelyeket a befogadó nem interiorizál, a családi kapcsolaton keresztül mégis saját emlékeként tekint rá. A fiatal generáció tagja egyedi szemlélői pozíciót vesz fel: emlékezetének tere plasztikus, önmagán és saját kultúrális közegén átlép. A fotó segítségével átélhetővé válik a múlt, lenyomatát azonban a jelenben kapjuk kézhez. A családi fotók által létrejön egy egyedi, bensőséges kapcsolat az első-második generáció élettere és azt azt nem, vagy csak felületesen ismerő fiatalság között.A társas vonatkozás a szubjektívtől a kollektív felé nyit, a személyestől a nyilvános felé. A fotón dokumentált emlékek szükségszerűen értelmezve vannak, az emlékezeti rekonstrukció mellett az intencionalitás is belép. Az emlékek újraértelmezési folyamata a kollektív interpretációt segíti elő.
A családi fotók értelmezésében kiemelt szerepet kap a történeti narratíva.Éppen ezért fontosnak tartom kiemelni, hogy a pályázatra beérkező fotók mellé egy rövid bemutatás is szükséges. Az értelmezési kontextus tisztázása elengedhetetlen a kollektív tudat, az emlékezési folyamat katalizálásához. A fotó nyújtson támaszpontot az értelmezéshez.
A fotó, a múlt egy részletének lenyomata, minden szemlélőben egyéni érzelmeket, emlékeket idéz fel. A pályázat esetében a családi fotókhoz direkt emlékeket, érzelmeket csak a pályázó képes társítani. A Hirsch által említett kollektív emlékezet segítségével kívánom megidézni az 1990 előtti Magyarország szellemét.
Az utóemlékezéssel foglalkozó kutatások azt mutatják, hogy az idő múlásával egyre számottevőbb lesz (a családhoz kapcsolódó) befogadó beleélése. Alakítója lesz az eseményeknek, az írott vagy képi dokumentációja családja történetének önreflexiójára készteti. Bár a rendszerváltás nem családi trauma, mégis fontos a feldolgozás módszere. Az egyén, az új generáció tagja folytonossá, koherensé kívánja tenni élettörténetét. Az új generáció tagja saját családtörténetének ismeretében tudjon reflektálni önmaga és az előtte lévő generációk élettörténetére.
Miként emlékezik a 2010-es évek fiatalja a 80-as évekre? Erre is keresi a választ ez a pályázat.
Három követelményt állítok a benevezett fotókkal szemben:
- személyes hangvételű fénykép legyen
- kapcsolódjon valamilyen formában az 1990 előtti Magyarországhoz
- a fényképhez egy rövid bemutatást csatoljon a nevező
Több irányból kaptam arra nézve bíztatást, hogy finomítsak a pályázat formai követelményein. Több ötlet is felvetődött melyek közül két alternatívát kívánok megemlíteni, melyek véleményem szerint még sikeresebbé tehetik a pályázatot. Az egyik, hogy manapság a szociális médián egyre nagyobb számban jelennek meg a régi családi fotók „újraértelmezései”, a két fotó elkészülése között eltelt éveken „hidat” emel a vizuális hasonlóság, elmélyülésre készteti a befogadó az idő múlásával kapcsolatban. Az újraértelmező fotók elkészítése még nagyobb aktivitást kíván a versenyzőktől, „újrarendezése” katalizálhatja az utóemlékezést.
A másik felvetődő lehetőség szorosan az általam már említett bemutató leíráshoz köthető. Ez egy nem kötelezően csatolandó esszé lenne a fényképhez, ami a „Milyen érzést keltett önben a régi családi fotók átkutatása?” kérdésre válaszolna. Mint, ahogy már korábban említettem a családi emlékezéssel foglalkozó tanulmányokkal kapcsolatban, a befogadóban(ebben az esetben a legfiatalabb generáció tagjában) egyedi, máshogy elő nem idézhető érzésket kelt a kollektív családi emlékezet. Erre kiváncsi a pályázat, egy irodalmi igényű leírás formájában. Felvetődik a problémája a leírás és a fénykép súlyozásánál az elbírálásban. Illetve, hogy esztétikai tudományos életből kiválasztott zsűri tagjai milyen kritériumok mentén bírálják el a leírást.
A kampány finanszírozása számításaim szerint minimális költségekkel jár, a szociális média és egy 4-5 főből álló stáb segítségével nem okozhat gondot a megvalósítás. A kampány felépítésének ismertetését a szponzorációval kezdem, utána a verseny menetét és a zsűri összetételét ismertetem, legvégül tárgyalom az online fázist, a fényképek gyűjtését.
Az egész reklámkampány elsősorban a nagyobb egyetemi városokra koncentrál (Budapest, Szeged, Pécs esetleg Debrecen). A célközönség 18-28 év közötti egyetemista, értelmiségi fiatalok. Mivel a fotózás, a fotóművészet a központi téma, elsősorban művészeti szakos hallgatók, művészeti szférában dolgozó fiatalok részvételére számítok. A project elindításához kulcsfontosságú a magyar kultúrális média közreműködése. A kultúrális hetilapok (Élet és Irodalom, HVG, Magyar Narancs), kortárs művészeti gallériák, művészeti-esztétikai blogok, belvárosi romkocsmákkal való együttműködés garantálja a kampány nagy nyilvánosságát, illetve ösztönzőleg hat a részvételi arányra. A kampány arculata, azt a benyomást keltené a szemlélőben, hogy ez nem a fotók versenyeztetéséről szól, hanem a közösségi emlékezést erősíti a hazai fiatalokban.
A kampány „online fázisa” a szociális média segítségel marad mozgásban, a honlap blog formátumú, a fotógyűjtéssel, a rendszerváltással, a magyar kommunizmus időszakának esztétikájával, művészetével kapcsolatos cikkeket oszt meg. A blog a kampány ˝hírmondójaként˝ és a kommunista időszak művészeti ismeretterjesztőjeként funkcionál. A fotópályázatnak elsősorban egy adott időszakkal kapcsolatos ismeretterjesztés a célja, nem a képek esztétikai értékítéleten alapuló versenyeztetése! A blog az online szervezés központjaként funkcionál, ehez kapcsolódnak a szociális média csatornái. A twitter, az instagram, a facebook és a tumblr egymásra és a blogra indexelésével:
- nagyobb körhöz érhet el a pályázat híre
- a google keresési motorjában előbbre jut a honlap
- lehetőség nyílik egy online közösség kiépítésére a témában
- itt gyűjthetjük be a pályázó fotókat
Az analóg családi képeket digitalizálnia kell a nevezőknek, erre ˝házilag˝ csak scanner segítségével képesek. Érdemes megkeresni a szervezési fázisban a nagyobb scanner forgalmazó cégek magyarországi képviseletét, támogatásért cserébe reklámozni az oldalon a legújabb termékeiket.
A zsűrizésre, a sajtó illetve a művészeti szféra elismert neveit kérném fel, fontosnak tartom, hogy olyan személyek döntsenek a kiállítandó fotókról akiknek megkérdőjelezhetetlen a szakértői véleménye. Gondolok itt publicistákra, írókra, ismertebb fotósokra, esztétikával foglalkozó tanárokra, professzorokra. Az összeválogatott fotókat valamelyik budapesti galériában egy ünnepélyes kiállításmegnyitó és eredményhirdetés alkalmával láthatná a nagyközönség.
Összeségében a kampány célja az lenne, hogy egy olyan művészeti versenyt hozzunk létre amely révén a fotók és az emlékezés segítségével interaktív módon kapcsolódhatnak a magyar fiatalok a szocializmus időszakához. A magyar történelem örökségének súlyát eddig képtelenek voltunk tudatosítani a felnövő generációban, ez egy olyan próbálkozás ami a „saját nyelvükön”, a saját csatornáikon kívánja elérni a célcsoportot. A projekt életre keltése szerintem egy szupervisor (ebben az esetben tanár, professzor) segítségével akár szakmai gyakorlat formájában, diákok által is kivitelezhető.
Ötletgazda: Szabó Kristóf
