„A felejtés legjobb módja csinálni egy Holokauszt Múzeumot, mert akkor az embernek nem kell többé megtapasztalnia a valódi fájdalmat, csak egy elviselhetővé temperált fájdalmat. […] A múzeum […] olyan entitás, amely helyettünk érez, szenved és emlékezik." (Artur Zmijewski)
Elméleti háttér:
Egyszerű okból kifolyólag jutottunk arra az elhatározásra, hogy Zmijewski gondolataira alapozva építjük fel projekttervezetünket: egyetértünk azzal a szellemiséggel, amelyet az emlékezés terén képvisel. Úgy véljük, hogy a múzeumok – bár kétségtelenül vannak köztük olyanok is, melyek nem – túlzott passzivitásra kényszerítik a látogatókat. Noha ideig-óráig szörnyülködve nézegethetik a korabeli képeket, filmkockákat és írásokat, mindez kevés, hogy olyan ’szellemi-magvat’ ültessen el az emberekbe, melyekből idővel olyan tettek és gondolatok fakadhatnak, melyek a jövőben megakadályozhatják hasonló események bekövetkeztét. Ennek érdekében pedig elengedhetetlen, hogy a múlt megtartása mellett figyelmünket a jövő felé fókuszáljuk: a múlton már nem lehet változtatni, de a jövőt mi formáljuk a jelenben. Ebből kifolyólag olyasvalamit próbálunk megvalósítani jelenlegi projekttervünkkel, amely egyszerre képes emlékeztetni a múltra, – ugyanakkor nem túl nagy hangsúlyt fektetve rá – és egyszerre képes úgy hatni a befogadóra, hogy tettekre inspirálja.
Ennek legjobb eszközeként pedig a színházat látjuk, hiszen az események ’élőben’ elevenednek meg a néző előtt, saját szeme előtt zajlanak le, így a befogadóra – elképzelésünk szerint – nagyobb, maradandóbb hatást képes kifejteni, mint a múzeum. Ráadásul azt a hátrányt is képes levetni magáról, ami a mozifilmek sajátja: a film nem tudja az ’itt és most’ hatást valójában megadni. Noha látjuk, hogy ugyanúgy emberek játsszák el a szerepeket, végig tudatában vagyunk annak, hogy mi, a nézők, és ők, a szereplők, egy teljesen más dimenzióban, egy teljesen más valóságban vagyunk. Ezzel szemben a színházban a nézők és a szereplők egy téren osztoznak. Ezért gondoljuk úgy, hogy a legmegfelelőbb médium üzenetünk átvitelére egy új drámai színmű lenne.
Zmijewski radikalista vonalát követve arra gondoltunk, hogy a jelenlegi, Holokauszt, vagy bármilyen egyéb tragédia, prezentációkat radikálisabb módon mutatnánk be – már ami a megszokott ábrázolásmódot illeti. Hogy mit tekintünk esetünkben radikálisnak? Olyasvalamit szándékozunk megalkotni, amelyben szakítunk az eddigi bevett formákkal: célunk az egyenlő párbeszéd létrehozása lenne, amelyben elmossuk az olyan határokat, mint ’fekete, zsidó, cigány vagy éppen fehér’, és kizárólagosan az emberre koncentrálnánk, mint egyénre, mint jellemre. Elképzelésünk szerint ugyanis nem lehet egy csoportra ráhúzni valamely jellemzőt általánosító jelleggel: ’ti alacsonyabb rendűek vagytok, ti loptok’ stb. A hangsúly így áttevődhetne a jellemekre, amely egyszerűen azt jelenti, hogy az egyént nem származása, hanem tettei alapján ítélnénk meg. Ezzel lebontanánk az emberek közötti, származás generálta határokat, amelyek megakadályozzák az egyenjogú társadalom kialakulását. Nem lehetne többé védekezni vagy támadni azzal, hogy ki milyen származású, teljes egyenlőség jönne létre: csupán jellemek léteznének. Ez a fajta ábrázolásmód véleményünk szerint nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy egy újfajta párbeszéd és összefogás alakulhasson ki az emberek között, melynek következtében egy teljesen új közösség bontakozna ki, ahol nem lenne helye a rasszizmusnak, az antiszemitizmusnak vagy a fajgyűlölet bármely formájának.
Természetesen tudatában vagyunk annak, hogy az iskolázottság, illetve az egyéni tapasztalatok az életben, nagyban befolyásolhatják az előítéletek kialakulását. Mivel azonban a kellemetlen tapasztalatokon változtatni nem lehet, így csak a tanítás eszközéhez nyúlhatunk. E cél megvalósításához sok ember összefogása, közös gondolkozása kell, így arra gondoltunk, hogy kezdeményezésünket kiterjesztenénk mindenkire, aki csak részese szeretne lenni egy ilyen törekvésnek. Ennek legjobb módja egy pályázatkiírás lenne, melynél ragaszkodnánk a színházi légkörhöz a már említett okok miatt: egy dráma nem olyan passzív, mint egy múzeum, hihetőbb, mint a mozifilm és nem olyan elvont, mint egy festmény – egyszóval a legalkalmasabb forma projekttervünk kivitelezéséhez.
A projekt: Mindenki értékes!
Projektünk középpontjában tehát egy drámaíró pályázat áll. A darabokban az ember és az emberi egyéniség kiemeltségnek, egyenjogúság kell állniuk, valamint az ezek ellen irányuló fajgyűlölet, szegregáció és egyéb megkülönböztetési kategóriákkal bemutatandó problémakör, problémakörök. Úgy kellene megjeleníteni a különböző csoportokat, hogy egyikőjük se tűnjön jobbnak vagy rosszabbnak bármilyen tekintetben a többinél.
A szerzők lehetnek többen is, de maximum hárman. Két kategóriában lehetne jelentkezni: A) Középiskolások által és középiskolásoknak írt darabok – melyekhez drámapedagógiai, közös foglakozások kapcsolódnának az előadás előtt és után*bővebben később B) 18 év feletti kategória, inkább felnőtteknek szánt darabok
A még kevésbé tapasztalt szerzőknek egyfajta indítócsomaggal segítenénk. Egy tájékoztató füzetben összeírnánk a szempontokat, mire figyeljenek oda a darab megírása közben. Már bemutatott közösségi, drámaíró pályázaton nyertes darabok elemzését, részletes leírását is tanulmányozhatnák ebben a füzetben.
A műveknek stúdiószínpados műveknek kell lenniük. Fontos, hogy ne sok néző előtt történjen az előadás, ne nagyszínpados művek szülessenek. A valamivel kötetlenebb légkört mindenképpen szükségesnek tartjuk az ilyen társadalmi problémákkal foglalkozó előadásokhoz. Időtartamuk maximum 1-1,5 óra. A szakmai zsűribe írókat, rendezőket, színházi körökben járatos személyeket, valamint értelmi nemzetiségeket is felkérnénk. A két kategóriában hirdetett 1-1 győztes művet aztán valamilyen befogadó színházban állítanánk színpadra profik segítségével. Fontosnak tartjuk a visszajelzést a beérkezett, de nem nyertes művekkel kapcsolatban. Szándékunk szerint minden pályázatra minimum fél oldalban reagálnánk, aggályainkat jeleznénk.
Elvárásaink:
Azt gondoljuk, hogy a pályázók témái között mindenképpen ott lesznek azok az etnikumi kérdések, amelyek manapság mindennaposak, elsősorban a cigánysággal és zsidósággal kapcsolatos történések. Iskolai események, beilleszkedési problémák, kiközösítések. Aktuálpolitikai történések, a jelenben zajló kirekesztő események.
Legnagyobb számban azoknak a pályázóknak a műveit reméljük, akik valamit tenni akarnak a kirekesztés ellen, akik látják, hogy mik zajlanak ma és ezen a pályázat kapcsán akarnak fellépni a kirekesztő magatartás ellen. Nagyon várjuk a kirekesztettek pályázatait is. Azokét, akik a megkülönböztetés ellen a saját szemszögükből tudnak dolgozni, a saját bőrükön megtapasztalt események, az ő megvilágításukból eredő művek ígértesek lehetnek. A pályázat lehetőséget nyújt számukra az őket leginkább aggasztó és sértő problémák reprezentálására.
Bízunk benne, hogy a pályázat egyfajta családi emlékezetet fejlesztő „tréning”-ként is funkcionálhat. A Maus kapcsán taglaltak -ki is vagyok én?, a családtagok identifikációja a korábbi generációk tükrében –alkalmazása a mű megírása kapcsán egy új kontaktust alakíthat ki a családok tagjai között. Önkifejezésre, az egyén útjának keresésére remek módnak tartunk egy ilyen pályázatot.
Az egyén kiemelkedő kompetenciájára történő fókuszálásban is nagyon bízunk. Azok az emberek történeteinek bemutatására, akik valamilyen oknál fogva kilógnak az átlagosból, és ezért nem tudják/akarják felvállalni magukat és tehetségüket valamiben, a hétköznapokban.
Drámapedagógiai nevelés:
Az első kategóriánál említett drámapedagógiai foglalkozás két részből állna. Az első az előadás előtt, egyfajta kötetlen ismerkedés a darabbal, hozzá kötődő gondolatok ébresztése, kérdezése. Ez persze a nyertes mű kérdése, hogy hogyan alakulna ki a diskurzus a diákokkal. A második az előadás után történne. Értelemszerűen a látottakat beszélnénk meg, közösen elemeznénk a darabot. Itt nagy igényt tartunk a tanárok közreműködésére. Amennyiben olyan mű született, kössék a látottakat egyéb, már tanult eseményekhez. Gondolják együtt tovább, összegezzenek mennyire fontos az emberek közötti egyensúly fenntartása a békés jövőért, elfajult torz társadalom ellen és esetleges értelmetlen halálok megakadályozásáért.
Hogy ne csak egy városban lehessen megtekinteni az előadást és részt venni a megelőző és záró foglalkozáson, az előadást DVD-re vennénk az érdeklődő iskolák számára. Mivel így az interaktivitás valamelyest csökken, film-szerűen látnák a darabot, ezért tájékoztató mellékletet készítenénk a darabhoz, amely segíti a közös értelmezést a pedagógussal.
Egy idő után aztán egyfajta továbbfejlesztett verzióban foglalkozásokat tartanánk a diákoknak, amikor már nem azokhoz a konkrét pályázaton nyert darabokhoz kapcsolódóan, hanem alkotójelleggel közösen hoznánk létre valamit. Személyes élményeiket rakják bele a diákok a szituációs játékokba, a foglalkozásokon mindenki igényét, gondolatait felmérve az őket leginkább érdeklő problémákat, akadályokat.
Összegzés: Úgy gondoljuk, hogy ezzel a projekttel nagy közönséget tudunk elérni, az első kategória célcsoportját pedig különösen fontosnak tartjuk. A felnövekvő generáció nagy szerepe a jövő kialakításában kihagyhatatlan, így minden létező platformon meg kell ragadni az alkalmat az ember értékének, egyenlőségének hangsúlyozására. Gondolkodásra sarkalni az ifjúságot, szembesíteni őket az alkotóképes lét szükségességének fontosságára.
Projektgazdák: Szőnyi András és Ujhelyi Tamás
