Emlékezet és esztétika (projektblog)

Ez a blog azokat a projektterveket gyűjti össze, amelyek a holokauszt-reprezentációval foglalkozó órára készültek. 18 ötletgazda 14 (többnyire rövidített) terve, Kádár-kor, holokauszt, 9/11; fotókiállítás, emlékmű, drámapályázat, flashmob és egyebek.

Hogy mi a projektterv meg a projektblog?

Átadni, ami történt

2013.06.16. 00:05 szucster

A munkámat egy terjedelmes cikknek vagy tanulmánynak képzelem el, amivel megvilágítanám az emberek számára, amit valahol ők is tudnak, hogy miben különbözhet egy utód és egy tanú emlékezete, hogyan élheti bele magát valaki hitelesen ebbe a traumába, hogy élte meg egyik szerette elvesztését az, aki ott volt vele és az, aki hallomásból tud róla. Fel szeretném eleveníteni a történelem egyik legnagyobb tragédiáját, mivel véleményem szerint közel száz év távlatából az emberekből kezd eltűnni az együttérzés, és mint egy történetre a múltból, úgy emlékeznek vissza. Szeretném felhívni a figyelmet ennek az eseménynek a súlyára még ma is. Arra, hogyha egyszer megtörténhetett egy ekkora mészárlás, akkor ma, amikor egyre több a szabadelvű ember, egyre jobban eltolódnak a határok, és egyre inkább az „önmegvalósítást bármi áron”-t sulykolják belénk, mi az akadálya egy újabb terrornak?

Az utóbbi években látható, hogy az emberekből kezd eltűnni a zsidókkal szembeni együttérzés, jelentős mértékben terjed az antiszemitizmus. De még ha apró dolognak is látszik, talán egy-egy szívszorító, akár hatásvadász riport, videó, esetemben cikk jobban megvilágítaná a múltban történt és a fennálló helyzetet. És ennek itt és most helye és ideje van, mert addig kell a történteket nyilvánosságra hozni, amíg van, aki elmesélje.

Projektgazda: Iakob Oleksandra