Zsidó vallású középiskolába jártam, ezért nagyon sok megemlékezés formával találkoztam a holokauszttal kapcsolatban. Számomra a legmegmozdítóbb a Yad Vasem múzeum volt Jeruzsálemben. Ebben a múzeumban több féleképpen is reprezentálták a történteket. Az egyik ezek közül, egy kupola szerű terem volt, melyben a kupola belseje tele volt rakva az áldozatok portré képeivel. Az egyik leghatásosabb volt számomra, hiszen az eseményekhez arcokat tudtunk kötni. A fejünkben a holokauszt egy kicsit „valóságosabbá” vált. Az órán vett emlékezetformák között több is nagyon tetszett. Voltak írások, versek, képregények és még legók is, de ezek mind valaminek a másai, az utánzásai, hasonlatai. Ezzel persze nem értéküket kérdőjelezem meg, a célt ugyanúgy elérik, és az emlékezet fenntartásának szerepét betöltik hihetetlen kreatív és színes formában.
Engem Marienne Hirsch Kivetített emlékezet, Holokauszt-fényképek a magán- és közszférában tanulmánya gondolkodtatott el a leginkább. A mostani és az utánunk következő generációnak már alig van személyes kapcsolata a történtekhez. Számunkra és számukra a történelem tanítása mellett olyan emlékezeti formákra is szükség van, ami a lehető leginkább vissza adja azt ami a holokauszt volt, és azt legvalóságosabb módon teszi. Ezért gondolom úgy, hogy a fénykép, mint reprezentáció ennek a célnak fontos eszköze lehet, hiszen a fénykép a valóságot teljes mivoltában adja vissza. A rengeteg más emlékforma mellett én egy olyan internetes teret képzeltem el, amiben a holokausztot megmutató fényképek vannak összegyűjtve. Azonban ennek a gyűjteménynek egy közösség alakító célja lenne. A képek jelenléte mellett lehetőség lenne a képekről való beszéd, vita, vélemény formálása. Ezek mellett a nézők lehetőséget kapnának arra, hogy ők maguk alakítsanak ki történetet és mondanivalót a képek segítségével. Maguk a nézők lennének a gyűjtemény formálói és narratívái is. Ahogyan ma feltölhetünk egy képet az internetre és arról beszélhetünk, képaláírást készíthetünk, photoshoppolhatjuk, több képet egymás mellé vághatunk, úgy azt ezen az online gyűjteményen is megtehetnénk. Esztétikailag ez sokkal látványosabban lenne kivitelezhető egy fizikai térben, de azzal a projekt megtekinthetősége kötötté válna. Ha például a gyűjtemény helyszíne Budapest lenne, kevesebb eséllyel lehetne elérhető például egy lengyel fiatal számára. Emiatt a leghatásosabb az lenne, ha a szöveg részek angolul lennének. Többet között azok az alkotó hajlamú emberek is teret kapnának akiknek esetleg vannak ezzel kapcsolatban gondolatai, reprezentációs tervei, de máshol ezt nem tudják megmutatni. Úgy gondolom, hogy a fiatalok és a későbbi generáció számára természetesen ugyanúgy sokkoló lesz ez az esemény, de egyre kevésbé tudnak hozzá személyesen kapcsolódni és egyre nehezebben válik érthetővé számukra az a kegyetlenség ami a holokausztkor történt. Egyre kevesebb olyan alkotó lesz, akik személyes kapcsolódás miatt tudják a történteket valamilyen formában reprezentálni.
A holokauszt megértéséhez és feldolgozásához – még ha az megrázó is – szembe kell néznünk a valóssággal és látnunk kell annak lehámozott voltát. Gondolok itt arra, hogy egy képtárban nem csak az áldozatok portréinak, a koncentrációs táborok képeinek, és a munkafolyamatok képeinek kell szerepelnie, hanem akár a ennél megrázóbb képeknek is. A későbbi néző számára már egy még részletesebb és mélyre menőbb reprezentációra van szükség, azért, hogy a későbbi néző és tudjon róla véleményt, műemléket, írást, filmet alkotni, és eközben a holokauszt esemény ne veszítse el valóságát, ne alakuljon át. Ezért gondolom, hogy szükség van egy olyan felületre, amit mindenki korlátlanul el tud érni, és amely megőrzi a holokausztról készült képeket együttesen az emberek véleményével, történeteivel. Ez segíthet abban, hogy a nézők ne csak individuális nézők maradjanak, akik válogathatnak melyik reprezentációs formát választják, hanem ők maguk is alkothassanak és hozzá adhassanak a fényképekhez vagy témákhoz. Ezzel a néző-alkotók is jobban azonosulni tudnának a történtekkel, magukénak és közelebbinek érezhetnék. Ezt gyakorlatban úgy lehet elképzelni, hogy egy több menpontból álló oldalon a felhasználók saját nevükkel és jelszavukkal be tudnának lépni (e nélkül is elérhető az oldal, de akkor nem alakítható, csak megtekinthető). Az oldal összegyűjtené a legfontosabb és híressé vált képek mellett a kevesebb viszhangot kapott képeket is. A képek azonban rendelkeznének különböző funkciókkal. Például egy felhasználó kiválaszthatná a számára sokat mondó képeket ezeket történetté sorba állíthatná majd erről diskurzust indíhatna, vagy emelett a felületen leírhatná saját történetét, ha például volt a családjában túlélő, hogyan hallott a történtekről, mi történt az ő rokonával. Ennek az lenne a lényege, a felhasználók egymás között rengeteg különféle történetet és látásmódot ismerhetnének meg és oszthatnának meg egymással. Azzal, hogy egymás véleményét és látószögét megismernék, talán bátrabban beszélnének róla, illetve másként is elgondolkodnának a holokausztról, nem csak a saját nézetükből.
Több oldalt is megnéztem, amelyek képeket gyűjtöttek össze: http://www.jewishpartisans.org, http://history1900s.about.com/od/holocaust/tp/holocaustpictures.htm, http://www.jewishvirtuallibrary.org/jsource/Holocaust/Jewspictoc.html. Ezek az oldalak helyszínenként, országonként mappába gyűjtve tartalmazzák a témához kapcsolódó képeket. Azonban a képek áttekintése közben úgy éreztem, ugyan nagyon fontos pillanatokat és helyszíneket ábrázolnak ezek a képek, a lényeg, amitől is a holokauszt egy borzalmas esemény, ki van hagyva. Hiányzik a történet elbeszélése, ami miatt a következő generáció számára kevésbé lesz érthető és befogadható a holokauszt. Hirsch Kivetített emlékezet írásában beszél Novak A múltbeli életek c. munkájáról. Novak saját gyermekkori képéhez szerkezti egy kivégzett kisfiú képét illetve hasonlóan formázza meg édeasanyja képét egy kivégzett édasanya képével. Ezzel olyan párhuzamot von, amely összekapcsolja a múltat és a jelent, és felhívja a figyelmet arra, hogy míg az egyik kislány boldogon él, a másik gyermeket egy koncentrációs táborban kivégezték. Ezzel a fiú halálának egy olyan valóságot ad, amellyel a néző is azonosulni tud. A gyermek helyébe tudja képzelni magát vagy gyermekét mind a két fényképen, azonban tudjuk, hogy az egyik gyermek már nem él, aki ugyanúgy lehetett volna gyermekünk is. Tehát az egyik kép olyan módon egészíti ki a másikat, hogy az történetté alakul. Az ilyen módszerek serkentik a nézőt a gondolkodásra és megértésre. Hirsch az utóemlékezet fogalmát használva leírja, hogy azért van szükség a másod-, harmadgenerációs emlékművekre (mint Novak képe is), mert ezek a korábbi elsőgenerációs emlékeket, magát a holokausztot a jelenbe tudják emelni, az adott világba, az adott társadalomba helyezik. Ez azért nagyon fontos, mert ahogy múlik az idő az emberek, a társadalom is változik. Ezzel összefüggésben a gondolkodás is, a diskurzus felületei és jellege is. Példaként említve a következő generáció számára már nem lesznek nagymamák, nagypapák, túlélők akik személyesen meséljenek erről, újabb dokumentumfilm nem fog tudni készülni a túlélőket megszólaltatva. Azzal, hogy ezek az „eszközök”, felületek eltűnnek újabbakat kell létrehozni. Hirsch szövegében kitér arra is, hogy Anna Frank története, mint azonosulási felület, azért is vált ennyire hatalmassá, mert a történet mellé párosult egy arc. Egyértelmű, hogy az embereknek a megértéshez és az emlékezethez szükségük van egy kapcsolódási pontra. Nem elég az, hogy tanulnak róla. A feltartott kezű kisfiú is azért vált híressé, mert azzal, hogy egy kisfiún keresztül ábrázolják a borzalmat, az még hatalmasabbá válik azáltal, hogy egy gyermeket nem lehet bűnösnek tekinteni, nem érdemelheti a halált. Számomra furcsa, hogy ezzel a képpel szemben sosem kapott nagyobb kitüntetést egy olyan kép, amin például egy koszos, vékony, dolgozó kisfiú szerepel. Ez egy méginkább valóságosabb képet mutat a történtekről. Ezért, mindenképp szükségesnek tartom, hogy egy online közösségi képtárba nem csak a megszokott, mindennapi életet bemutató képek legyenek felrakva, hanem például egy ilyen kisfiút, nőt vagy férfit ábrázoló kép. A képek mellett eléhetőek lennének azok az esztétikai reprezentációk amik képeken keresztül, képek összeállításával állítanak emléket.
Azzal, hogy ezekhez a képekhez a nézők hozzá szólnának az is jól látszódna, hogy az adott időszakban az emberek hogyan gondolkodnak a történtekről, mi ragadja meg a figyelmüket, melyik kép mit mond el számukra. Ha valaki például írt egy verset az egyik kép kapcsán, azt a kép alatt közzé tehetné, vagy több képet összefogva írhatna azokról. Találtam egy oldalt, ami a holokauszt képi megjelenítésének 20 fontossá vált képét gyűjti össze. http://popchassid.com/photos-holocaust-narrative/. Itt is meg kell jegyeznem, hogy többségben vannak a pozitív képek. Egyik kedvenvem az unokáját kézben tartó nagymama, aki a holokauszt túlélője. Ezek a jellegű képek szintén nagyon fontosak. Ahhoz, hogy túl tudjunk valamennyire lépni, és el tudjuk fogadni ami történt látnunk kell azt is, a túlélők ezt hogy tudták megvalósítani. Azonban ezek a jellegű képek nem reprezentálják a holokausztban elhunytak szenvedését, és a zsidók elleni kegyetlenséget. Ez pedig az a legfontosabb pontja a holokausztnak amit a legnehezebb lesz átadni a későbbi befogadóknak. Ez a nehézség pedig az időben való előrehaladásban csak nőni fog. Ezért tartom fontosnak a nehézségeket és szenvedést ábrázoló képek hangsúlyosabbá tételét. Terveim közt szerepelt különböző jellegű képek összegyűjtése, és akartam csinálni egy kisebb felmérést, melyben egy kisebb létszámú csoportot kérdeztem volna meg, hogy melyik kép „tetszik” számukra és miért, illetve mit mond el számukra a holokausztról. Ez érdekes lehetett volna a Hirsch által felvetett szempontból, miszerint melyik képek és miért válnak híresebbé. Kiváncsi lettem volna, hogy ma a korombeli fiatalokban milyen benyomás alakul ki a holokauszttal kapcsolatos informáltságuk és a képek kapcsán. Kezdetnek a projek tervként szereplő oldalon ezt a húsz képet és egy másik húszat állítanék szembe. A másik képcsoportba azonban azokat a képeket gyűjteném össze, amelyek a koncentrációs táborban megélt szenvedést, a kűzdelmeket, a kegyetlenséget ábrázolják. Az oldalon az emberek elmondhatnák mind a két képcsoport kapcsán mi a vélemyük, benyomásuk, melyik képcsoportot, azon belül melyik képet preferelják holokausztemlékezet szempontból.
Az oldal egy nagyon kezdetleges ötlet. Gyakorlatban derülne ki igazán, hogyan működhetne, mit eredményezne és hogy egyáltalán volna e rá igény. Szerintem egy online közösségen keresztül a fényképek által azonban kialakítható lenne egy folyamatos diskurzus, amin keresztül az emberek nem csak a holokausztról tudnának információt gyűjteni, hanem véleményüket megoszthatnák egymással, új nézőpontokat ismerhetnének meg és ötleteiket megmutathatnák. Nem mindenki számára érhető el egy holokauszttal kapcsolatos kurzus, ezért ez egy használható felület lenne ahhoz, hogy többen tudjanak résztvenni az ezzel foglalkozó diskurzusban és a holokauszt és annak emlékezetének megismerésében.
projektgazda: Vándor Anett
